2009. december 17., csütörtök 288/2009. (XII.17.)
288/2009. (XII.17.) sz. határozat: 17 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett
1. Barcs Város Képviselő-testülete az átlag bruttó 6,6 %-os jegyfajtánkénti tarifaemelést elfogadta. Amennyiben a kötelezően tervezendő 8%-os árbevétel arányos eredmény fölött nyereség keletkezik, a keletkező összeg Önkormányzatunkkal közösen egyeztetve kerül felhasználásra.
2. A Képviselő-testület úgy határozott, hogy a 120/1997.(VI.26.) sz. határozat értelmében működtetett helyi buszközlekedés közszolgáltatási szerződésének 2-es számú mellékletét – az autóbusz járatok menetrendjét – módosítja, és a 6 járatpár megtartásával az új menetrend szerint működteti a helyi buszközlekedést 2010. évben is, felhatalmazta a polgármestert a szerződésmódosítás aláírására. Határozott továbbá arról, hogy a járatok üzemeltetését június 25-től augusztus 31-ig, valamint az iskolai karácsonyi és tavaszi szünetek időszaka alatt szünetelteti.
3. A Képviselő-testület úgy határozott, hogy a helyi buszközlekedés 2010. évi üzemeltetésének normatív támogatására pályázatot nyújt be, amennyiben az Országgyűlés által megbízott és felhatalmazott szaktárcák közös rendeletükben erre lehetőséget adnak. Határozott továbbá arról, hogy a szolgáltatás zavartalan működése érdekében 1.500.000.- Ft-ot „helyi buszközlekedéshez önkormányzati hozzájárulás” címen a 2010. évi költségvetésébe betervez.
Felelős: Feigli Ferenc polgármester Határidő: értelem szerint |